Tovább folynak a harcok az oroszok által tavaly bevett Bahmut városánál, ahol jelenleg az ukránok védekezni kényszerülnek. Friss térképen látható, hogy miért nem lesz egyszerű dolga az orosz csapatoknak.
Ma éppen két éve, 2022. február 24-én támadta meg Oroszország Ukrajnát. Ebből az alkalomból külsős szerzőink tekintik át a háború eddigi menetét, a jelenlegi politikai és katonai helyzetet, és arra is választ adnak, „mi a teendő” annak érdekében, hogy pontot lehessen rakni a konfliktus végére.
Avgyijivka múlt heti bevétele után az orosz csapatok a front több szakaszán is támadásba lendültek, érzékelvén az ukránokat sújtó rendkívül komoly lőszerhiányt. Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők frissen kinevezett főparancsnoka hatalmas kihívásokkal néz szembe, de Moszkvának is fel kell készülnie az újabb kínzó veszteségekre. Nézzük, mely régiók azok, ahol komoly harcokra kell számítani az elkövetkező hetekben.
Az ukrajnai háború továbbra is nyílt seb Európa szívében - vélekedett beszédében António Guterres ENSZ-főtitkár a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) - az ukrajnai háború kitörésének második évfordulója alkalmából - összehívott pénteki ülésén New Yorkban.
Nagy erőkkel támadja az orosz haderő a Zaporizzsja megyében található Robotine falut, az orosz katonák be is törtek a település központjába. Amerika újabb szankciókkal készül Oroszország ellen, megtorolva Alekszej Navalnij ellenzéki politikus halálát. Az EU elfogadta a 13. szankciós csomagot is Oroszországgal szemben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Az oroszpárti, ugyanakkor alapvetően megbízható Rybar Telegram-csatorna esti frissítésében arról számolt be, hogy az orosz csapatok sikeresen behatoltak Ivanivszke városába.
Az orosz védelmi minisztériumhoz közel álló „Fighterbomber” Telegram-csatorna megerősítette az A-50-es elvesztését, az orosz helyi hatóságok két lezuhant gépről beszélnek.
Orosz Telegram-csatornák arról írnak, hogy ismételten megsemmisült egy A-50-es légtérmegfigyelő repülőgép, miután az orosz légvédelem a Krasznodari régióban véletlenül tüzet nyitott rá. A baráti tűzről felvétel is készült.
Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Oroszország megkezdte az új, szakértők szerint szinte lelövésnek ellenálló Cirkon hiperszonikus rakéták sorozatgyártását, amelyeket először Ukrajna elleni támadások során vetettek be Kijev ellen 2023. február 7-én - írta meg a CNN.
Továbbra is egységesek maradunk, és hűek leszünk ígéretünkhöz, hogy támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak szükséges - írta pénteken közzétett közös sajtóközleményében Charles Michel, az Európai Tanács, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság, és Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
Az ukrán védelmi minisztérium Facebook-oldalán tett közzé egy fél perces videót egy amerikai Abrams harckocsiról – ez az első felvétel, ahol akció közben látható a páncélos.
A Nikkei Asia információi szerint az orosz harckocsigyár a tankok gyártásához nélkülözhetetlen precíziós alkatrészeket Japánból és Tajvanról importálja. Az ügyletet egy Fehéroroszországhoz köthető, Kínában alapított vállalaton keresztül bonyolítják. Az eset újabb kérdéseket vet fel a nyugati szankciók hatékonyságával kapcsolatban.
Joe Biden amerikai elnök Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető halála miatt, illetve az ukrajnai háború második évfordulójára több mint 500 új szankciót jelentett be Oroszország ellen.
Örményország szerződést írt alá pénteken mesterlövészpuskák beszerzéséről a francia PGM céggel, valamint szándéknyilatkozatot örmény tisztek kiképzéséről.
Egyre keményebben lép fel az orosz állam a rendszerkritikus hangokkal szemben - állapítja meg napi hírszerzési jelentésében a brit védelmi minisztérium.
1,5 milliárd dollárnyi rendkívüli forrást készül megmozgatni az Európai Unió azzal a céllal, hogy semleges országoktól vásároljanak tüzérségi lőszert, melyet Ukrajnába lehet továbbítani – tudta meg a Financial Times.
Ha az Ukrajna elleni háború most véget érne, akkor is legalább tíz évre volna szükség a károk helyreállítására megfelelő pénzügyi háttérrel - jelentette ki Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes és infrastrukturális miniszter a dpa hírügynökségnek adott és pénteken megjelent interjújában.
Lesz mivel fűteni a fagyos téli hónapokban? Csődbe mennek a gazdaságok a megugró rezsiárak miatt? Belerokkanunk abba, hogy Putyin elzárja a gázcsapokat nyugat felé? - Másfél éve ezek a kérdések foglalkoztatták az európai gazdasági szakembereket és a döntéshozókat, miközben a földgáz ára olyan magasra lőtt ki az orosz szállítások körüli fennakadások miatt, amilyenre a legsötétebb rémálmukban sem gondoltak volna a piaci szereplők. A lidércnyomás azonban nem tartott sokáig, a pánik gyorsan alábbhagyott, és bő másfél év elteltével, több mint 90 százalékos zuhanást követően olyan szintre ért el a földgáz ára, amit utoljára az orosz-ukrán háború kitörése előtt láthattunk. De mégis mi kellett ahhoz, hogy ilyen gyorsan normalizálódjon a helyzet, mi volt ennek az egésznek az ára? Most már hátra lehet dőlni, „elég alacsonyan" van a gázár? Egyáltalán, mire tanított minket az energiaválság?
Kilép Örményország a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből (KBSZSZ vagy angolszász forrásokban CSTO) – jelentette be Nikol Pasinján, az ország miniszterelnöke a TASzSz szerint.